új hozzászólás

Makám & Kolinda 30 2011.12.14

Lemezbemutató koncert december 29-én este 8-kor a Marczibányi téren
A Makám & Kolinda – a világzene hazai követe – 1980 és 1984 között működött. Zenei elődei a Kolinda és a C.S.Ö. (Creatív Stúdió Öt) együttesek voltak. Míg a Kolindából a Kárpát-medence zeneiségét, és a Balkán ritmus- és dallamvilágát hozták Dabasi Péter kompozícióin és népdal-feldolgozásain keresztül, addig a C.S.Ö. improvizatív kamarazenéje,a kortárs-jazz és az észak-indiai klasszikus zene hatása tükröződött Krulik Zoltán szerzeményeiből. Rövid, négy éves fennállásuk alatt a legnagyobb világzenei fesztiválok sztárzenekaraként bejárták Nyugat-Európát és két lemezt készítettek Hollandiában a Munich Records gondozásában Makám és Kolinda (1982) és On the Way (1984) címmel. Az 1982-es kiadású lemez Szélcsend után címmel Magyarországon is megjelent 1984-ben a Hungaroton jóvoltából. Zolnay Pál több filmjében is szerepeltek, többek között Illyés Kinga Lírai oratórium (Szilágyi Domokos verseiből) c. estjén, valamint Szőke Szabolcs Embernek fia c. előadásán, melyeket az MTV rögzített.
A zenekar szétválása után mind a Kolinda, mind a Makám önálló úton járva jelentős sikereket ért el a nemzetközi world-music színpadokon – Párizstól Moszkváig, Koppenhágától Belgrádig, Kanadától Indiáig –, s mintegy harminc, többszörös arany és gyémánt lemezt készítettek francia, holland, német és hazai kiadók gondozásában.
A lemezbemutatón a 30 éves tavalyi jubileumi koncert legemlékezetesebb dalait hallhatjuk meglepetésekkel fűszerezve. Jegyek elővételben 2000 Ft-ért a helyszínen válthatók, illetve telefonon rendelhetők a 212 2820-on, vagy a 20 411 44 53-as mobilon


Fekete Márton2011.12.11

Barátaim nevében is köszönöm a ma esti adventi koncertet! Ha a "Hajda szélben" szerint lesz karácsony, akkor nincs baj a világban! Üdvözlettel, boldog karácsonyt mindenkinek!!!!


Makám@Kolinda 30 / ÚJ CD2011.12.03

Makám@Kolinda -ÚJ CD- NAGYKERESKEDELMI ÁRON /2000 Ft/db/ MEGRENDELHETŐ- info@makam.hu, 20 411 44 53


Viktor2011.12.02

azt kell hogy mondjam hogy behidaltam..rég volt ilyen zene ami ennyire tetszett..gratulálok.


Vass Csanád2011.11.12

nekem a Toledolemáros dal tetszett a legjobban.


Lea2011.10.30

Lehet-e majd' 40 évet besűríteni majd' 3 órába? Tegnap a Nyitott Műhelyben megtudtuk, hogy igen. Rendhagyó utazás volt, sokféle hangzás és énekes, zenész együtt, egymást követve, egy életút állomásai. Még egy születésnapi ünneplésbe is becsöppenhettünk. A Tolvaj időt most is szívesen hallgattam, Klári gyönyörűen énekli. Zóra is végre úton Hazafelé megérkezett a Makámba, remélem, a kis szünet után most már marad is. Lovász Irén elhozta Szindbádot, mint Hajdan rég (bár nem is volt olyan rég)és szívesen időztem Robinzon Kruzo szigetén is. Köszönjük!


Gábor2011.10.27

A sok jó ember elve alapján...


manóka2011.10.26

Hogy fér el ennyi zenész?


makám2011.10.26

Baráti lesz, ez Finta Laci érdeme, na és a konyha specialiátsai is. Felnőtt 1200, diák 900.


kérdés2011.10.26

A nyitott Múhelyben mennyi lesz a jegyár szombaton?


mágus2011.10.26

engem nehéz, nektek sikerült, nagy varázslás történt a fonóban...z06


Matyi, Lacus, Anya2011.10.02

Nagyon örülünk, hogy itt jártak Vácon és ismét élőben hallhattuk és láthattuk Önöket (kár, hogy úgy tűzött a nap...). Köszönjük!


Szabó Bernadett2011.09.25

Felnőtt fejjel ma volt életem első Makám élménye :)). Fantasztikus volt! Köszönöm szépen!


Pásztorné Ancsa2011.09.22

Szeretettel gratulálunk a veszprémi koncerthez!
Kislányom végig táncolta, ugrálta (aludt is éjjel rendesen:))
Köszönjük szépen, sok hasonló koncertet kívánunk még!


Nagyné-3 zeneimádó pici lány anyukája2011.09.20

Nagyon szuper volt a koncert,ez abból is látszott,hogy kétéves pici Gabicám majd ki ugrott az ölemből,úgy táncolt.Nekem is nagyon tetszett és a másik két gyerkőcnek is.Már alig várjuk a folytatást.Tényleg lesz október 10-én ismét koncert Tatabányán,mert itt olvastam a vendégkönyvben.A városi könyvtárban viszont nem tudnak róla.A megyeieket viszont még nem kérdeztem a dologról,a honlapjuk pedig nem működik.itt az eggyüttes honlapján pedig még nem szerepelnek az októberi koncertek.


Gréta és Anya2011.09.20

- Tatabánya József Attila Megyei Könyvtár -
Már volt szerencsém Makám koncerten részt venni, most is hasonlóan jó színvonalú előadásban volt részünk. Öröm volt nézni a sok boldog arcot és külön öröm, hogy a felnőttek is önfeledten tudtak szórakozni, egy kis időre elfeledve a világ ügyes-bajos dolgait.A további munkához sok-sok energiát és kitartást kívánunk!


Acsády Árpádné Tatabánya Megyei Könyvtár2011.09.20

Csatlakozom a "Lendvai család" soraihoz.Gyermek , és zene szerető felnőttként egyaránt nagyon élvezetes előadásban volt részem. Köszönjük!


Pánczél Mercédesz,Banádi Roberta2011.09.20

Nagyon jól tudtátok előadni magatokat,köszönjük hogy ott lehettünk!


Lendvai család2011.09.19

- Tatabánya, Megyei Könyvtár -

Köszönjük az élményt, amely testet megmozgató, lelket felemelő volt, az egész család nevében, bízva abban, hogy még sok ilyen kellemes estében lesz részünk, hja és ezt kívánom másoknak is, akik tudják milyen azért, akik meg még nem, azoknak is ugyanazért :-)


Ujvári Zsuzsi2011.09.19

Olyan könnyedén, lazán, valódi természetességgel játszotok, hogy az egészen felemelő. Gratulálok a szöveghez, dallamhoz, és különösképpen a lelkesedéshez, a tűzhöz! A Jelenlétet érezni rajtatok...köszönöm az élményt! Különleges volt!


elõzõ12345