A KÖZELÍTÉSEK című Makám-nagylemezt talán a műfaj szempontjából a legnehezebb megközelíteni. A lemezgyár katalógusában népzeneként szerepel, s mintha az egyik zenekartag nyilatkozatában is elhangzott volna, hogy (főként) távol-keleti tradicionális zenék átértelmezéséből születtek az egyes kompozíciók. A lemeztasakon felsorolt hangszerek még nem cáfolják mindezt (ilyen különleges, mondhatni egzotikus nevek olvashatóak, mint: sarod, tabla, sarangi – ezek indiai instrumentumok, de akad afrikai is, mint a marimba, zanza, s balkániak, ilyen a kaval, illetve a gadulka).

Ám a legtöbb szám címe már azt sejteti, hogy autonóm művekről lehet szó (pl.: Keleti pu., Közelítések I., Kettős él, Trió, Vízóra). Ezt a feltevést csak erősíti, hogy minden szám címe után, zárójelbe téve, olvasható Krulik Zoltán neve (ami viszont nem jelenti azt, hogy az ő szerzői lemezének kellene tartani az albumot, hisz – például – a hangszerelés közös munka!) Ez a minden skatulyázó törekvést megtörő zeneanyag végül is arra készteti az embert, hogy nagyobb összefüggésekben gondolkodjon.

Írott és rögtönzött tételek egyaránt hallhatóak az egyes művekben, a népzenei jellegű közjátékok, átkötések, a dzsesszesebb improvizációk egyformán észrevétlenül simulnak a kötött részekhez. A makám szó erre utal. Egyfajta kötetlen, de szabályozott gondolkodási és zenélési módot jelöl ez a (származását tekintve arab) kifejezés: az előadók hangszercsoportonként több oldalról körüljárják a közismert alapdallamot, apró módosításokkal értelmezik-fejlesztik egyes részleteit, miközben a mű hangulata a kezdéstől a végkifejletig megannyi katartikus élménnyel gazdagítja hallgatóit.

Nyugat-Európában, ahol a népzenei reneszánsznak hamarabb teret adtak a lemezkiadók, az ismert, sőt népszerű együttesek közé tartozik a Makám(-Kolinda). Idehaza eleinte csupán kis egyetemi klubok műértő közönsége fogadta lelkesen a zenekar törekvéseit. Többéves, rendszeres klubmunkával, sikeres hazai és külföldi koncertszerepléseivel törte át e szűk kereteket a hattagú együttes. Ma már itthon is tévéfilm-, rádió-, illetve lemezfelvétel öregbíti hírnevét. Pedig változatlanul nem dőlt el a műfaji besorolás kérdése. Így aztán azt is nehéz tisztázni, hogy az említett intézményeken belül melyik szerkesztőség foglalkozzon a csoporttal…

KELET ÉS NYUGAT KÖZÖTT félúton született meg a Közelítések album nyolc kompozíciója. Legfeltűnöbben a Kettős él és a Fecskefészek-sziget viseli magán a kortársi megoldások jegyeit. A repetitív jellegű kísérlet kemény ütemeit izgalmasan tagolja az ütős (Thurnay Balázs) és a magybőgős (Bencze László) összjátéka. A szólamvivő hangszerek csak egy-egy meditatív részlettel, szusszanásnyi közbevetéssel lépnek ki a kötött formából. Az óraműpontossággal rendelkező szólamok, a közösen megszólaltatott részek tökéletes hangzásbeli „fedése” miatt sokszor azt is nehéz megállapítani, milyen hangszer szól egyáltalán.

A Trió illetve a Panaszfal egyetlen zenei ötletet dolgoz fel, az előbbi egy hosszabb dallammenet néhány variánsával andalítja a hallgatót, az utóbbi egy elégikus motívumra épülő gadulka-rögtönzéssel teszi emlékezetessé a számot. (Szőke Szabolcs biztos stílusérzékét igazolja, hogy minden szám sajátos hangulatához igazodva szólaltatja meg vonóshangszerét, játéka kiemeli a téma jellegzetességét, ugyanakkor nagyszerű lehetőséget kínál a zenésztársaknak is; valahogy úgy, ahogy az ékszerész elhelyezi a gyöngyszemet a mesterien kimunkált foglalatba!) Mindkét darab erénye a szerkezet nagyvonalúsága, s az előadás gördülékeny könnyedsége.

E LENYŰGÖZŐ IHLETETTSÉG mási nagyszerű példája az Indák. A bevezető, patetikusabb tételt izgató bőgőmotívumok kanyarítják a gadulka lendületes szólójáig. Eközben az akkordozó gitár és a tabla, szélnek ereszti az egyenletes ütemeket, hogy helyt adjon a tavasz csengő-bongó, csilingelő káprázatának. A téma még mindig ugyanaz, mint a kezdetekkor, ám így, „virágba öltözötten” épp csak emlékeztet a „csenevész” dallamvázra. Ebből a színpompás hangzsongásból hajt ki Steven James, a vendégként közreműködő New York-i sarodjátékos szólója, aminek „gyümölcseit” Szalai Péter áhítatos tablarögtönzése érleli be. (Mellesleg épp ebből derülhet ki, hogy ez az indiai dobféleség nem egyszerű ritmushangszer, hisz dallamos is megszólaltathatók rajta!) Ekkor tér vissza a közösen intonált kezdőtétel, ám ezúttal még nem ajzó az összhatás, sőt, az indulatok feszültsége sem vibrál mögötte. Épp ellenkezőleg; az ismétlés inkább a lehiggadás, a beteljesültség érzetét keltve erősíti a hallgató belső békéjét.

Van amikor a tehetség nem áldás, de kín. Csakhogy kegyes a Sors, mert „kizökkent” időkben türelmet is ad mellé, s míg az érték nem becsültetik meg kellően, addig azért kamatozik a tálentum. A Makám együttes tagjai kiállták a „próbát”, nem vakította el őket talmi ragyogás, nem váltották aprópénzre adottságaikat. Így aztán nagylemezük is híven felmutatja, hogy zenéjük értékálló, hisz aranyfedezet van. (Hungaroton)