Megint mindenki topon - világzenei dömping 2. - Rácz Mihály írása, Lángoló Gitárok, 2015.12.15.

Őszi-téli világzenei lemezkörképünk első részében elégedettségünknek adtunk hangot, mi több, kifejezetten szétáradt bennünk a valódi öröm. Most egy újabb lemezadagot áthallgatva kijelenthetjük: lám, nemhogy nem vagyunk elmaradva világzenében a nemzetközi mértéktől, de be kellene végre látnia az ilyesmire szakosodott ítészeknek, pillanatra sem lenne szabad levenniük ujjaikat a magyar színtér ütőeréről. Vannak erre utaló jelek persze, az előbb említett első körben tárgyalt előadók jó része már kezd bekerülni a nemzetközi vérkeringésbe. Ezzel a magas minőséggel most sem maradunk adósok, és már előre szólok, kihagyás és megkerülés esetén lemaradás az osztályrész. Csodás, sőt varázsos albumok terítéken. (...) Idén nyáron már szóba került a Makám két újdonság okán, akkor a 30 éves pályafutást feltérképező jubileumi válogatás, és a Makám vezetőjének, Krulik Zoltánnak a Petri versmegzenésítő szólólemeze volt fókuszban. Most viszont megjelent egy valóban új album Holdfényt vetettem (Z Paraván 2015) címmel, amiben annyi a turpisság, hogy egy közel négy éve felvett, és géphiba miatt eltűntnek hitt felvétel előkerüléséről van szó. Az a Makám már ez a Makám volt, mert bár a zenekar több évtizedes pályafutása alatt sok tagcserét ért meg, most sok éve stabil a felállás (Korzenszky Klára énekesnőt külön kiemelném!), és ahogy Krulik Zoltántól megtudtuk, kifejezetten oldott és boldogító az együttzenélés. Nos, ha valami, ez igazán kiviláglik az új lemezről, ami tényleg új is, a megkerült felvételeken több hónapig dolgoztak, hogy azt tükrözzék, ahogyan most képesek megszólalni. Itt rögvest le is kell, hogy lőjem a poént, a Makám legjobb lemezéről van szó. Csak így egyszerűen. Hogy egy dalnok-költő barátomat idézzem, akinek a napokban mutattam meg: „senki sem tud náluk simogatóbb zenét csinálni.” Persze ne gondoljunk valami simulékony középutas frázispuffogtatásra, mi sem áll távolabb a Makámtól, dráma van itt és a szférák bejárása. Alámerülés éppúgy, mint egekig szólás. Az emelkedettség kifejezetten zsigerig hatoló, a megszólalás buborékfinomságúra hangolt, az énekdallamok pedig olyan gyönyörűek, hogy nem is nagyon lehet megúszni szívfacsarodás nélkül. Húszadik meghallgatásra sem. Olyan nézőpontból is érdekes a történet, hogy újabban Krulik Zoltán, aki életének nagy részében főleg saját verseit zenésítette meg zenekarával, az utóbbi években ifjúkorát meghatározó és belül régóta hordozott költőhőseinek talált megjelenési formákat. Petrihez egyébként is személyes kapcsolat fűzte, így természetes, ha végül is albummá érett az alapélmény. Ennek a vonulatnak egyébként is megágyazott már a klasszikus Makám hangzástól elemelt, három évvel ezelőtti, urbánus rock-közeli Robinzon Kruzo album, és a szintén akkoriban készült és most végre megjelenhetett Holdfényt vetettem, ami pedig végig Weöres Sándor versekre íródott, mégpedig a Medúza kötet Rongyszőnyeg ciklusából válogatva. Teljes is lett a kör, még úgy is, hogy készülhet persze később más költők verseire anyag, de már egyértelmű, mert bőven van összehasonlítás: Krulik Zoltán költői vénája ugyanabból a forrásból táplálkozik, mint hőseié, a Makám kohójában legalábbis ugyanazon minőségűre izzik fel. Kedvenc róla: Nyitva és zárva, és Nől a dér. Teljes cikk: http://langologitarok.blog.hu/2015/12/15/megint_mindenki_topon_vilagzenei_domping vissza