Megkönnyítették a dolgunkat - Folk és világzene nyárra -Rácz Mihály írása, Lángoló Gitárok, 2015.07.08.
Makám az elmúlt félévben a harmincadik jubileumát
ünnepli rendre, nagykoncertekkel és lemezekkel, most például egy
kifejezetten életműösszegző válogatással, ami a Makám 30 megjelölés mellett a Napének
(Z Paraván) címet kapta.
A zenekart ismerőknek hamar feltűnhet, hogy a
bár a szerkesztés íve nem egészen időrendi, de a működés első felére
(80as – 90es évek) jellemző instrumentális, kortárs-jazz és keleti
hatásokkal telített darabok itt a lemez végére kerültek és a válogatás
nagyját inkább az énekesnőkkel készített újabb kori felvételek teszik ki
– ennek az időszaknak az első felütése a 1999-es Skanzen volt.
Ugyan nem csak az eligazodás végett jogos a Makám két nagy korszakáról
beszélni, de azt érdemes tisztázni, hogy az a zeneiség, ami az első
albumokat meghatározta, a dalos lemezek világát is jócskán áthatja,
hangzásban és hangszerelésben is tetten érhető, de még inkább a
dallamvilágban. Ez a zenekar tehát lelkületében ugyanaz a zenekar, és
bár rendre megújul és tagságában is átalakul, néha pedig teljesen
kicserélődik, lényegét tekintve ugyanaz a fény járja át, gyújtópontjában
pedig ott áll rendíthetetlenül Krulik Zoltán dalszerző/gitáros.
Valójában ő maga a Makám. Ezt a válogatást még azoknak is érdemes
beszerezni, aki ismerik a sorlemezeket, az összeállítás ugyanis új
színeket és minőségeket villant meg, régóta ismert kedves dalok kapnak
új bevilágítást, vagyis más összefüggések domborodnak ki. És ha már
szóba hoztuk a folytonos zenekari megújulást, a Makámban olyan énekesnők
fordultak meg eddig, mint Szalóki Ági, Palya Bea, Bognár Szilvia,
Lovász Irén, Hornai Zóra, Korzenszky Klára és Lázár Erika, a muzsikusok
közt pedig olyan kiválóságok, mint Szőke Szabolcs, Grencsó István,
Eredics Dávid, Szokolay Dongó Balázs, Thurnay Balázs, Szalai Péter,
Horváth Olga és Orczy Géza.
Krulik Zoltán nem csak zenész, de költő is, a Makám
dalaiból összeállítható ez a kép, már csak azért is, mert szövegeinek
többségét a zenekarába forgatja. Ezen kívül hatalmas Petri György
rajongó, érett is már egy Petri feldolgozáslemez, ami idén végre
megvalósult Petri – Dalok (Z Paraván) címmel. A zenéket Krulik
Zoltán szerezte a versekhez, és el is énekli a dalokat - ez konkrétan
most másodjára történt meg a több mint harminc éves pályafutás alatt.
Először a 2012-es Robinzon Kruzo lemezen vállalta magára az énekesi szerepet is, és akkor kiderült,
hogy nem csak kiváló szerző és muzsikus, de nagyon jó rockénekes is. (A
Robinzon Kruzo egyébként először külön projectként indult, de aztán
maradt a Makám égisze alatt egy külön zenészgárdával, valamiféle
oldalágként, ezért arról például egyetlen dal sem került az előbb
tárgyalt Makám 30 válogatásra.) A Petri lemez megint más, minimál
hangszereléssel készült anyag, és a dalok is maximum egy-két percesek.
Krulik Zoltán a gitár mellett megszólaltat rajta pszaltériumot
(citeraszerűség), zanzát (pöcögtető marokhangszer) és zongorát, rajta
kívül Juhász Endre közreműködik még dudukkal és szaxofonnal, valamint
Horváth János gitárral. De legtöbb esetben a hangszerelés tényleg
visszafogott és finom, a hangzás is kamarajellegű, ám az atmoszféra
cseppet sem tartózkodó, érzelmileg szinte túlcsordul, ha egészen csendes
is éppen egy dal, hangulatában majd szétveti az adott kereteket néha
egy-egy pendülés, strófa, vagy csak egy szó. Az énekstílus erősen hajaz a
70-es és 80-as évek elbeszélő jellegű verselésére, még az underground
zenekarok világa is megidéződik, még sincs benne az égvilágon semmi
kopottas, vagy múlt idő. Például azért sem, mert Petri amellett, hogy
nyilván saját korára is reagált, örökérvényű emberi pillanatokat
fogalmazott, másrészt pedig Krulik Zoltán Petri lelki rokonaként értőn
nyúl a szöveghez, és olyan dalokat képes összehozni, néha fél percben,
amelyekben erősen magunkra ismerhetünk, ám ez a belülre kerülés nem
ismer pardont szembesülésben, és a szokásos popkereteket is felejtsük
el. Ha ezt az életművet, meg akarjuk érteni, azaz érinteni és átélni,
akkor minimum három lemez kell hozzá, a Makámtól a fenti válogatás,
aztán a szintén említett Robinzon Kruzo album, és ez a Petri lemez.
vissza