A dalszövegeket én nem nevezném verseknek, de mint dalszövegek igazán nívós alkotások, a „városi” dalokban olykor alig kendőzötten jelenik meg egy - pusztán életkorát tekintve - már nem fiatal ember élete, világnézete. Ez a fajta őszinteség nagyon jót tesz a lemeznek.

A zenekar ütőse, Keönch László és basszgitárosa, Boros Attila színvonalasan biztosítják a szükséges alapokat. Talán ennél többet is tesznek. A fúvós, Eredics Dávid szépen teljesít: alapvetően népzenei képzettségűnek érzem, azonban néhol biztatóan kalandozik el a jazzes elemek felé. Ez utóbbiakból lehetne több is, emlékezhetünk, milyen jót tettek már az Almanach dalainak is Zsemlye Sándor jazzes szólói. A hegedűs, Horváth Olga rokonszenves szerénységgel és biztonsággal muzsikál és vokálozik. Ha nem hölgyről lenne szó, mondhatnánk, hogy a zenekar egyik oszlopa.

Krulik Zoltán minden elismerést megérdemel a wah-wah pedálos gitárjátékáért. Ő sok mindent bizonyított már, de – és itt bocsánatot kell kérnem - nem gondoltam, hogy még ilyet is tud. Ezek után a következő lemezen néhány rockos-bluesos szóló is megszólalhatna majd – ez csak félig vicc.

Korzenszky Klára méltó utódja a Makámban a népzenéből érkezett nagyszerű énekesnőknek, hangszínében, hangminőségében, szövegmondásában tiszta és üdítő. Ugyanakkor sokszor túl is tud lépni a népzenei – bocsánat – manírokon, s ilyenkor sokat ígérő, széles spektrumú énekesnőként jelenik meg. Számomra azonban a lemez igazi szenzációja Hornai Zóra. Szép színű, s - a felvételből ítélve – nagy formátumú hangja remekül közvetíti a modern dalok mondanivalóját. Én úgy látom, hogy Lovász Irénhez hasonlít annyiban, hogy nemcsak a dalszerző mondanivalóját továbbítja, hanem új dimenziókat is ad egy-egy dalnak. Talán elnézi nekem, ha félig viccesen félig pedig komolyan azt mondom, eljött végre a Hajnal (ha jól tudom, „zóra” magyarul „hajnal”). Igazából azonban nincs kedvem viccelni, ha arra gondolok, hogy egy ilyen tehetség miért nem ismert már régóta igazán széles körben, s hogy vajon ki tudja-e magát futni később. S persze itt meg kell emlékeznünk Krulik Zoltán remek „szimatáról”, amellyel a feltörekvő, tehetséges énekesnők otthonává és iskolájává is tette a Makámot.

Külön megemlíteném a Világoskék c. dalt. Amellett, hogy süt belőle egy őszinte, megkapó érzés, igazi sláger is. Vagyis inkább lehetne, ha az új idők új szellemében egy szép klip készülne belőle és be lehetne vinni a kereskedelmi rádiókba. Meg kellene próbálni. A dal távolról emlékeztet egyébként erre: Dés László: Hiába szép, Udvaros Dorottya énekli.

A kedvenc dalaim: (1) Soha már; (2) Világoskék; (3) mindegyik. :-)

Csak annyit még, hogy e lemez borítója is igazi műremek, ami a lemezzel együtt megbecsülendő s megőrzendő.

Persze a Makám lemezeket sokszor meg lehet és meg is kell hallgatni. S ki tudja, mi tetszik majd legközelebb és a mondanivaló melyik rétege jut akkor érvényre.

Póta György