Szerzői lemez vonatkozásában elkerülhetetlen tényező a szerző személye. Pontosabban személyisége, lelkülete. Nem valamiféle pszichoanalízisre gondolok, hanem a rejtőzködő, egyszemélyes szempontra, mely a műalkotás érzékiségének felszíne alatt dereng, s mely megfoghatatlansága ellenére is a lényeget sejteti. Ugyanis a művész(lélek) másnak látja a világot, más részletet vesz észre, máshol időzik el, másban érzi a titkot, mint a kizárólag valóságban, valóság által létező lelkek. Vagyis vannak kevesen, akik a pillanatnyi valóságon túl is látnak, s vannak sokan, akik nem.

Krulik Zoltán az előbbiekhez tartozik. Ő olyan alkotó, akinek a múlt, a jelen és a jövő nem horizontális síkon van, mint legtöbbünknek, hanem vertikális rétegződések szerint, vagyis szinte egységes formában. Zenéjében tükröződő pszichéje áttetsző, korokat, szellemi korszakokat átfedő érzékenységet és értést mutat. Titkolt szívügye, szenvedélye, hogy zenéje által bebizonyítsa: amiről nyilvánvalóan tudhatjuk, hogy igaz volt régen, igaz kell hogy legyen ma is, és a jövőben is. A zenében pedig igaz, amely az emberi állandót: a szépség iránti fogékonyságot, a szelíd közeledést, a másik lélek (kultúra, korszak) iránti alázatot, a türelmet és a figyelmet tükrözi. Krulik Zoltán saját érzékenységének zenei példázatával az imént sorolt lételemek felismerésének esélyét kínálja – bárkinek, aki nyitott még ezekre…

Jelen hangfelvételről Krulik nyolcvanas években írt kompozícióit hallgathatjuk, három, változó összetételű zenei formáció: a Makám és Kolinda, a CSÖ (Creative Stúdió Öt) és a  máig aktív – bár azóta más felállásban működő – Makám zenekarok előadásában. A sohasem „frontemberként” mutatkozó zeneszerző-gitáros szöveg nélküli dalai zavarba ejtő következetességet tükröznek, a fent vázolt értékrendet illetően. Pedig minden korszaknak voltak divatjai, trendjei, rögeszméi, de Krulik – a negyedszázados zenék tanúsága szerint – mindezektől független tudott maradni. Szerzeményei akkor, frissiben és most, újrahallgatva sem korszerűek – mert kortalanok. Még az úgymond vállalható, ízlésesnek mondható kompromisszumokat is kerülte. Ezzel indokolható, hogy ma is elő lehet venni, ma sem csupán szórakoztatni akarja a zenehallgatót, de a gyönyörködtetés szándéka is csak átgondolt, kifinomult igénnyel mutatkozik meg szerzeményeiben; sokkal inkább a gondolatébresztő, lélek- és szellemmozgósító szándék.

A lemez végéhez közeledve különösen mély, meditációs rétegeket nyit meg ez a zene, melynek közegében az ember tökéletesen megfeledkezik arról, hogy mi is ez voltaképpen. És valóban nem lényegi kérdés a Krulik-szerzeményeket illetően a műfaj. A hetvenes évek közepétől, a táncház-mozgalom megjelenésével elindult egy másik párhuzamos zenei hullám is Magyarországon: magyar és közép-kelet európai népzenék és a korszak igényesebb modern irányzatai közti hídverés. A folk egyre komolyabb beolvadása az akkori gitárzenékbe, progresszív rockba és az improvizatív műfajokba – elsősorban a jazzbe és a kortárs komolyzenébe –, jelentős kreatív energiát szabadított fel sok fiatal muzsikusban. Az akkoriban még sehová nem sorolható zenei kísérletekben a magyar fiatalok úttörők voltak világviszonylatban is – csak bő tizenöt év elteltével jelent meg először a „world music” fogalom.

Sok kísérlet zsákutcába jutott, lassan eltűntek a felszínen tetszelgő muzsikusok, főleg mikor kiderült, hogy a sikerhez nem elég egy bizarrnak tűnő fúzió. A korszak zenei újítói közül mára alig maradtak néhányan a pályán, valóban a művészethez hű irányban.

A kevesek egyike jelen szövegnélküli dalok szerzője: Krulik Zoltán.

Matisz László