Ákom-bákom a családnak (Magyar Nemzet - Kiss Eszter Veronika)
Ákom-bákom, te leszel a párom – énekli a Makám az új lemezén a címadó dalt, és már az első sorokból érezzük Krulik Zoltán sajátos hangzásvilágát. Az Ákom-bákom már új felállással készült: egy éve megszilárdult az együttes gyakran változó összetétele, azóta Krulik Zoltán csapatában Lázár Erika énekel, Horváth Olga hegedül, Eredics Dávid szólaltatja meg a fúvósokat, Boros Attila basszusgitározik és Keönch László dobol. A stílus nem változott, pedig a tagok kicserélődtek, a zenekar megfiatalodott. Ez a lendület és a tiszta szívből zenélés érződik az előadásukon, akárcsak az, hogy már összecsiszolódott ez a formáció.
Az együttes új lemezén húsz, többnyire állatokról szóló dal szerepel, fülbemászó, kicsit gyermekdalos, kicsit népies, de mégis sajátos dallamokkal, telis-tele érdekes szójátékkal, hókuszpókusszal, egyszóval eredeti gyermeknyelven íródott. Az album képi világa is a gyermekrajzokét követi, s egy nagyon színes, vidám utazásra hívja a hallgatóságot, életkortól függetlenül.
A lemezbemutató koncert este kilenckor kezdődik, de először még két vendégzenekart is meghallgathatunk, a Boragót és a pécsi Neofolkot. A közös a két zenekarban többek között az, hogy mindkettő énekesnője, a boragós Hornai Anita és a Calliopéból is ismert neofolkos csellista-énekes Bonyár Judit megjárta a Megasztár elődöntőit, ahonnan a műsor sajátos szemlélete miatt lényegében „túlképzettségük” miatt estek ki, meglehetősen igazságtalanul.
A késői kezdés a Makámot nagyjából éjjel tizenegy órára időzíti, így természetesen csak felnőttek hallgatják majd, ezért az új album bemutatása mellett az elmúlt öt év Makám-terméséből is felcsendül jó pár nóta.
Természetesen a kisebbeknek sem kell elkeseredni, lesznek még korábbi időpontban is olyan Makám-koncertek, ahol az Ákom-bákom megszólal, többek között február 4-én délelőtt tizenegykor a Komédium Színházban és február 10-én négy órakor a Millenáris Fogadóban.

vissza