MAKÁM

MU Színház, Budapest

Az 1984-ben alapított Makám Európa egyik legtöbb képzelő erővel megáldott, népi zamatú zenei együttese. Jelenleg szeptett, s a zene, melyet játszanak, telítve van magyarsággal, még akkor is, ha a balkáni partokkal kacérkodik. Vezetőjük és gitárosuk, Krulik Zoltán a Makámot „kamarazenei együttesnek” hívja, ám felvett és még felveendő repertoárjuk keveréke a MU Színházban újra meg újra nyilvánvalóvá tette, hogy Krulik kompozícióit mindenki hagyományosnak érzi. Ilyen például a Szél. Élő kísérletképpen bekötött szemmel hallgatva, a legtöbben megesküdtünk volna, hogy valami hagyományosan előadott, falusi dallamot hallunk korszerű hangszerelésben. Az övék a világzene jellegzetesen magyar változata.

A MU Színház-béli összeállítás ugyanaz volt, mint a 2004-es Almanach album, keverve érettséget és fiatalságot, életkort és tapasztalatot. A banda alapító atyja és Thurnay Balázs (kaval, fuvolák, sípok, ének) messze tekintenek vissza, a többiek viszont újoncoknak számítanak. Zsemlye Sándor szaxofonon és tárogatón (magyar klarinéton) játszik. Kovács Zoltán basszista és a minden különlegességétől megfosztott felszerelésű dobos/ütőhangszeres Pödör Bálint jó csapat, míg Krulik lánya, Eszter hegedűvel és énekkel egészíti ki gyönyörűen Bognár Szilvia énekhangját. Ez különösen jól működött a Nem hiszi már el senki nékem kezdetű, új dalban. Bognár hangja figyelemre méltó, épp olyan jó – ha nem jobb – mint bármi, amit CD-n nyújtott. A Fonó (Vonó, mint a hegedűé), amit eredetileg Lovász Irén énekelt a 2002-es Szindbád-on, élmény volt az ő előadásában. A következő években a Makámmal éneklő Bognár Szilviára mint virágkorra fognak emlékezni, és ez a legkevésbé sem romantikus túlzás. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy ezt a formációt koncerten láttam.

Ken Hunt