Húszéves a Makám Jubileumi koncert a Zeneakadémián

Huszadik születésnapját ünnepli a Makám, ami eléggé meglepő, mert az ember még érzi a megalakulásuk után négy évvel, 1988-ban kiadott, és húszezer példányban elkelt Közelítések című lemezük borítójának nyomdaszagát; mintha tegnap lett volna, hogy a kezünkbe vettük, ki azért, mert felkapta a fejét a Makám különleges zenei világának hallatán, néhányan meg csak azért, mert bizonyos körökben illett szeretni az unikális dolgokat, az viszont biztos, hogy ez a muzsika végül mindenkit odaszögezett az NDK lemezjátszó elé, mert ezeket a kompozíciókat bizony nem lehetett csak úgy mellékesen, háttérzeneként hallgatni, erre figyelni kellett, és ez végül is jó volt, mint ahogy később is nagyon lehetett szeretni, hogy a Makám nem adja alább, nem komponál előre megfontolt szándékkal, nyereségvágyból, nem akar világzenei divathullámokat kihasználva, sok pénzért jófejeskedni, viszont őrzi azt a furcsa etno alapú, világzenés, dzsesszes, kultúrált önmagát, ami néha afroamerikai muzsikával színesedik, máskor Grencsó István szaxofonjátékával, utóbb Lovász Irén énekével, ami néha kelet felé kacsingat, máskor a Balkán felé, néha meg, mint a Szindbád-lemez esetében a gyerekek felé, de már tudjuk, hogy soha nem kell megijedni, mert a Makám az Makám, nem pedig ózdi hős, aki egy kicsit rapel, kicsit mutatja magát itt-ott, aztán néhány év múlva nem emlékszik rá senki; a Makám biztosan megéri a következő húsz évet is, erre elsősorban Krulik Zoltán ízlése és kifogyhatatlan ötletei jelentik a garanciát, meg persze mi magunk, akik változatlanul kíváncsiak vagyunk a Makám lemezeire, megvettük a Közelítéseket, aztán egyebek mellett a Divertimentót, a Café Bábelt, a SkanZent, legutóbb a Szindbádot meg a közelmúltban megjelent tizenegyediket, az Anzixot is, akik elmegyünk a koncertekre is, például a Zeneakadémiára, ahol ma meghallgatjuk az utóbbi négy év dalait, a színpadra lépő vendégszólistákat, Bognár Szilviát, Palya Beát, Herczku Ágnest, bolyongunk egyet a kultúrák között, ahogy Krulik mondja, ráléphetünk arra a tarka, sokszínű rongyszőnyegre, amit a Makám terít elénk, aztán tapsolunk, és ha összefutunk az utcán a zenészekkel, azt mondjuk nekik, boldog születésnapot!vissza