Húszéveseké a világzene

A Makám jubileumi koncertje a Zeneakadémián

SOKAN, SOKAT KESEREGTEK már azon, hogy ütött az utolsó óra, a népzene rövidesen eltűnik, mert eltűnőben van természetes élőhelye, a falu is. Már Bartók számára nyilvánvaló volt, hogy a népzene továbbélésének egyetlen hiteles útja, ha az a városi művészt megihletve artisztikus formát ölt. Éppen ez történik az idén húszéves Makám együttes muzsikájában, melyet világzenének, etnodzsessznek szoktak aposztrofálni. Kétségtelen: megszólalnak benne népi hangszerek - kaval, udu, derbuka, tapán, furulya, duda - és a dzsesszt meghatározó szaxofon, zongora és bőgő is. Meg hegedű és gitár. Cikáznak benne magyar, balkáni, török, zsidó, afrikai, sőt távol-keleti dallamok, a sok nép zenéje együtt virul, évszázadok mélyéről tör elő, hogy a zeneszerző Krulik Zoltán félreismerhetetlenül elegáns zenei szőttesébe fonva jusson el a XXI. századba. És a városba. Mert a városi kultúra gyakran még ma sem tud mit kezdeni a népdallal. Krulik zeneszövete viszont olyan aprólékosan kidolgozott finom csipke, melynek páratlan mintázatát jócskán sznob, aki lebecsüli. De ez a csipke, mint a csipke általában, oly szellős, áteresztő, hogy soha nem nyomja agyon a "matériát", a népdalt és a népzenét. Így hát az autentikusért rajongóknak sincs okuk fitymáló megjegyzéseket tenni. A Makám nem divatos zenei montázsokat fércelget, sajátos egységbe forrasztja a különböző hatásokat. A végeredmény pedig egészen magyar. Nem teremhetett volna másutt, de nem születhetett volna meg a Kelet kincsei és a Nyugat filozofikussága, művészete nélkül sem.

Fennállásának huszadik évfordulóját az együttes jubileumi koncerttel ünnepelte meg a Zeneakadémián. Retrospektív koncert várható ilyenkor, best of, ahol minden albumról - a Makámtól eddig tizenegy jelent meg - fölcsendülnek dalok, kronologikusan, köztük érzékeny hangú, múltba révedő összekötő szövegek, hej, milyen idők is jártak akkoriban, 1984, orwelli év stb. Csakhogy. A koncerten csupán az utóbbi öt év lemezeiről hangzottak el kompozíciók. Talán azért, mert az elmúlt fél évtized a Makám eddigi legattraktívabb korszaka.

E korszak a SkanZen című lemezzel kezdődött, 1999-ben. A nagyrészt moldvai dalokat tartalmazó CD-n volt először hallható a zenekarral Lovász Irén, aki négy évvel korábbi, Világfa című lemezével a külföldi közönséget is meghódította. Még két CD-t - 9 Colinda, Szindbád - vettek föl együtt. A koncert első felének anyagát ezek a korongok adták, de nem Lovász, hanem Bognár Szilvia tolmácsolásában, aki - ahogy Krulik Zoltán zenekarvezető fogalmazott - "jelenlegi formájában a zenekar énekesnője". Meg kell hagyni, Bognár Szilvia jelenlegi formája lenyűgöző. Hangjában, ha kellett erő, a csalfa kedvest átkozó düh fortyogott, máskor mint a hajnali harmat: tiszta, üde, finom remegések keltek életre. Manírok nélkül, egy bakfis természetességével énekelt.

Az Anzix című, legújabb lemez dalai adták a koncert második felét. Érdemes meghallgatni a Ghymes Bakaballadáját, s aztán az új Makám-dalokat. Ezek is a háború témakörét járják körül, de ellentétben az előzővel - nem a katona, hanem az otthon maradt asszony, lány szemszögéből. A "hét esztendő" keservét előre látó, kedvesét figyelmeztető, később, egy másik dalban pedig már annak sírját kutatni kénytelen asszony tragédiáját iszonyú erővel keltette életre a zenekar, Bognár Szilvia s a két vendégénekesnő, Palya Bea és Herczku Ágnes. Utóbbi valódi díva, hűvös és gyönyörű, színpadra termett, nem vitás. Palya Bea is, az ő láthatóan mély átélésből előtörő nagyívű gesztusait élmény figyelni, hangja pedig az egyik legőszintébb a mai magyar népdalosok közt.

Ezek az énekesnők még totyogtak vagy kisiskolások voltak, amikor a Makám megalakult. S ha egy zenekar köré húsz év után is a legjobb fiatalok gyűlnek, akkor biztos: jelene s főleg jövője fontosabb a múltjánál.

S. A.

Minden jog fenntartva! © Heti Válasz - 2004.