NÉPSZABADSÁG – 1999. február

Lángoló tévé és balkezes szitár

A Makámot nem kísértették meg

(Trencsényi Zoltán)

A Makám zenéje tulajdonképpen alig-alig változott az elmúlt tizenöt évben. Etno alapú, dzsessz felé kacsingató, kortárs zenével ötvözött, world musicszerű muzsika. Sokan kanyarodtak le hasonló utakról a siker reményében, a Makám zeneszerzője, Krulik Zoltán viszont következetesen járja saját útját. Zenészként is és a Fonó Budai Zeneház művészeti vezetőjeként is. Őt csak a minőség érdekli, legyen szó népzenéről, világzenéről, dzsesszről.

-          Tényleg nincs tévéje?

-          Nincs.

-          Talán Pilinszky János mondta egyszer, hogy akinek van ideje verset vagy szépirodalmat olvasni, ám ehelyett tévét néz, az nem lehet rendes ember. Meg aztán a Makám zenéje elmélyültséget igényel, úgyhogy megértem, hogy a tévé csak zavarná. Eladta? Felgyújtotta?

-          Felgyulladt magától. Éppen egy filmzenét írtam. Ültem a szobában, és nem tudtam eldönteni, hogy melyik dallamot válasszam, amikor…

-          … amikor felszállt a fehér füst, és megszületett a döntés. A Makám zenéjét illetően viszont nem kell eldönteni semmit. A Makám pontosan tizenöt éve őrzi azonosságát.

-          Nekünk nem nehéz, minket ugyanis nem kísértettek meg. Nem ajánlottak pénzt, sikert, ha a zenénket a divathullámokhoz igazítjuk.

-          És ha ajánlottak volna?

-          Volt egy halovány kísérlet arra, hogy a Makám stílusából kiinduló, de divatosra hangszerelt számokat írjunk egy külföldi énekesnőnek. Némi rábeszélés után meg is próbáltuk, de a populáris elvárásokhoz képest túl jól sikerült.

-          Pedig a Makám lelkébe az arab vagy az indiai hatásoktól a népzenéig és dzsesszig sok minden belefér.

-          Ahogy az én lelkembe is. A pannonhalmi bencés gimnázium kórusában beleszerettem a gregorián dallamok magasztos parttalanságába, első zenekaromban a C. S. Ő. – ben (Creatív Stúdió Öt) a hetvenes évek divatos irányzatai próbálgattuk, zongoratanulmányaim során a klasszikus zenéből is belém ívódott valamennyi. A hetvenes években, amikor a népzene Budapesten is népszerűvé vált, a magyar és a balkáni muzsik fogott meg, később megismerkedtem az észak-indiai kultúrával. Még szitározni is tanultam.

-          Miért értékesebb a régi zene, mint az éppen aktuális?

-          Mert az már kiállta az idő próbáját. Hiteles.

-          Bizonyára szitározni sem azért tanult meg, mert a hetvenes években divat lett a keleti kultúra.

-          Persze, hogy nem azért. Mellesleg nem volt egyszerű feladat, már csak azért sem, mert én balkezes vagyok, a szitárt pedig a hangolókulcsok elhelyezkedése miatt nem volt elég megfordítani, át kellett építeni. Később abbahagytam, mert rájöttem, hogy egy szint alatt ez csak a zene egzotikus díszítésére jó.

-          A különböző kultúrák szintéziséből született zene csak néhány éve népszerű szerte a világon, a Makám viszont már tíz évvel ezelőtt is ezt a stílust követte. Lehetne ma világhírű is.

-          Az igaz, hogy annak idején az Interkoncert jóvoltából nem jutottunk el külföldre, személyes kapcsolataink révén mégis sokat játszottunk nyugaton, elsősorban Svájcban, Németországban és Hollandiában. Ezeket az Interkoncert nagy kegyesen engedélyezte, aztán leakasztott egy csomó pénzt a fellépti díjunkból.

-          Ki érti ezt? A magyar könnyűzenei élet irányítói már a nyolcvanas években is tudták, hogy a tucatzenét játszó hazai együttesek sohasem lesznek képesek arra, hogy betörjenek a világpiacra. Érdemes lett volna valami különlegességgel próbálkozni. Ráadásul a Makám nagyon népszerű volt Magyarországon.

-          Az 1987-ben megjelent Közelítések című első lemezünkből tízezer darab fogyott.

-          A mostaniak is jól fogynak?

-          A hírek szerint igen. Kétezer körül adnak el belőlük, ami manapság jónak mondható. Állítólag a karácsonyra megjelent, és eddig ki nem adott számokat tartalmazó Part című albumot is szeretik a vásárlók.

-          Jó hallani, hogy ebbe a városban nemcsak a partykon vagy a terepjárókban dühöngő mélynyomók jelentik a zenei kultúrát.

-          Budapesten sokféle kultúra van jelen, itt megtalálhatja az örömét a party-, a népzene- vagy dzsesszrajongó is. Nekem a mai napig eufóriát jelent Budapest. Vidéki egyházi iskolából a Kandóra kerültem, és hihetetlenül pezsgő életet találtam a városban. Ma sincs ez másképp. Ha kedvem szottyan, felrohanok a Várba, és megnézek egy Csontváry képet, világhírű zenészek adnak itt koncertet, kávézók, klubok sora nyílik…

-          A Makám zenéje csupa felvillanó kép. Filmzenéket még nem akartak íratni az együttessel?

-          Egyszer valamikor a nyolcvanas évek elején Zolnay Pál forgatott rólunk egy filmet Utcazenészek címmel. Meglátott minket, amikor csak úgy brahiból kimentünk a Vörösmarty térre egy kicsit játszani. Elegánsan bedobott egy százforintost a kalapba, aztán néhány nap múlva megkereste a zenekart azzal az ötlettel, hogy szeretne egy filmet forgatni az utcazenészekről. Mondtuk neki, hogy ez tévedés, mi egyáltalán nem vagyunk utcazenészek, csak poénból mentünk ki a térre muzsikálni. Kértük, hogy a filmi címe se Utcazenészek legyen, és ha lehet, ne arról szóljon, hogy szegény fiúk, mire kényszerülnek.

-          És mi lett a dologból?

-          Természetesen az lett a címe, és arról is szólt. Akkor nagyon mérgesek voltunk, tíz évig meg sem néztem a filmet, csak nemrégiben szedtem elő a fiókból. Ma már persze mosolygunk az egészen.

-          Pedig nem volt szégyen az utcán pengetni. Néhány éve az utcazenélés felfutásának idején nagyon érdekes muzsikát is lehetett hallani az aluljárókban, forgalmasabb tereken. Ma már eltűntek az igaz zenészek az utcákról, ami elég nagy baj.

-          Szerintem is az, mert az utcai zenészek jelenléte mindenképpen színfolt egy nagyvárosban. Ma viszont már többnyire szegénység és nyomorúság sugárzik az egészből. Nemrég láttam egy szintetizátort nyomogató koldust, és egészen megdöbbentem, amikor felismertem. Egy szaxofonos volt. Szintén zenész.