vissza

Zarándokének

 


 

Zarándokének

Zúgnak a szélben furcsa harangok,
Éj feketében, inga, ha kattog.
Égi harangok éj-feketében.
Tolvaj a tolvaj, kincs a kezében.

Kondul a vének tompa kolompja.
Almafa ága reccsen jajongva.
Tompa kolompok almafa ágon.
Szunnyad a méh is fonnyadt virágon.

Fess feketére, vén csoda lámpás!
Holdnak ezüstjén égi vitorlás.
Ébren a koldus, fal fele fordul.
Vaskapu zárja halkan csikordul.

Kúszik a fára barna borostyán.
Lomha zarándok zörgő saroglyán.
Lassú imákat mormol a láma.
Bárki betérhet, ajtóm kitárva.

 


Nem hiszi már el

Nem hiszi már el senki nékem,
Nem hiszi senki a hűvös szélben,
Porba ledől ma az ég oltára,
Csattog a szél foga, fagy baltája.

Nem megyek én el e házból bátyám,
Nem megyek innen, ne kiálts rám!
Jöjjenek értem a láncos kordék,
Mind, aki voltam, még az volnék.

Csillog az égen a páros csillag,
Udvara van ma a holdnak, nézd csak,
Sorba kigyúl - az éj lámpása,
Zúghat a mostoha szél hárfája.

Nem megyek én el e házból bátyám,
Nem megyek innen, ne kiálts rám!
Jöjjenek értem a láncos kordék,
Mind, aki voltam, még az volnék.

 


Sámánének

Hajlós hosszú náddá váltam,
Vérem tó lett, álmot láttam,
farkast hívtam, eljött értem,
lángot fújt rám, égtem, elégtem!


Szélvész próbál ketté törni,
Dús hajamból kévét kötni.
Harmat hull rám, szállok, szállok,
Tévelygő madárrá válok!

Szélfútta ágak,
Félholt vidék.
Rombold le házad,
Szórd szét kövét!

 


Éj

Messze hívó éj -
Ébredj szentjánosbogár!
Aki nappal alszik, éjjel él.
Róka fordul oldalára,
Bolha csípi a nyakát.

Éj-királynőként,
Hórusz holdja tündököl,
/Puha tejfehér felhőpalást/.
Korhadó fák odva ásít,
Hóbagoly, ha hazaszáll.

Zümmögő bogár -
Sorba mind elszenderül.
Aki ébren virraszt, s álmodik:
Pók apó ül rezzenetlen,
Várja, várja a csodát.

Elvonult a szél,
Fáradtan megpihen,
De ha egyet szusszan, s álmodik,
Hóvihar kél nyomdokában,
Égi-dunna pelyhe száll.

 


Fut a tél lova

Fut a szél lova, mi a hó neki?
Csikorognak a kocsi kerekei.
Fut a szélben, fut a tél maga,
Mielőtt még a nyár érne haza.

Jön az ősz is, bekopogtat,
Csupa zuzmó, jég az ablak.
Mit csináljak, hova menjek?
Januárban kinevetnek.

Jön az új tavasz, csak a tél lesi.
Gyere gyorsan, végre ess neki.
Ne dörömbölj, ne kiáltozz,
Újra fecske jön a házhoz.

 


Ő jön a szánon


Ő jön a szánon, Ő jön a szánon, a szívem adom,
Néked ajánlom, Néked a távoli kereveten,
Égbeli tájon, nincs soha, nincs soha eledeled,
Ülsz a világon, mennyei trónodon, szekereden.

Nincs e világon, gondod a búra, a bajra, ha
Száll az igaz füst, száll az igazra, gonoszra, de
Kérlek a vártán, légy velem Ég Ura még most,
(Gyenge a szívem, nem zabolázta a város,)
Szűz lovaim még, nem feledik ma a táltost!

Hold ül a tájon, napnak ezüstje az égen, az
Úr keze int most, kincseit szórja a szélben.
Vad haragunkat, Ő viszi, űzi a háztól,
Dúlt hadainkért száll az imánk a parázsból.

 


Szél

Szél, hova tűntél?
Hegyeken túl rohanó víz sodrán fut a fény.

Hó, tovaomló.
Ha tavasz jő, beborít már mindent a fekete takaró.

Ég, csoda emlék.
A szivárvány havasán túl már minden csupa-csupa kék.

Nyár, tele kaptár.
Ma a réten szerelemtől zúg-döng a bogár.

 


Szindbád

Túl a jávai tengeren,
túl az Óperencián,
túl a kínai Nagy Falon,
túl a sokszögű Bermudán.

Nem tudom, még merre vagy,
hol lakik az a furcsa lány,
elmegyek, megkérdezem,
itt bújik, aki tudja tán.

Vár az Ég és vár a Nap,
tárva sokszínű ablakok,
tejbe'-vajba' az ördögök,
lángost sütnek az angyalok.

Messze-messze a Végeken,
vár a tíz kicsi indián,
fára mászna a mókusom,
fánkot sütne a nagymamám.

Vár a szél és vár a hó,
"szája tátva" az emberek,
mindig csukva a nagykapuk,
pára ködben a tengerek.

Árva Szindbád a tengerész,
hol bolyong, vajon merre jár,
túl a zsolnai dombokon,
Berhidán, vagy Bonchidán?

Nem tudom még merre vagy,
hol talál ma a holdvilág,
égbe szálltak az angyalok,
s földre hulltak a bóbiták.

 


Holló-fekete álom

Holló-fekete álom,
Fújtat, szuszog a vasló.
Éjjel kereke sincsen,
Csillog, arany a patkó.

Kormos fekete szénnel
Gyomra telibe tömve.
Hatvan karika fordul,
Gördül Badacsonyőrsre.

Hatvan kicsike ablak,
Csillag szalad az éghez,
Szikrát kavar a Napnak,
Szürkét kever a kékhez.

Ködben fekete erdő,
Elrejt, csoda, ha láttat.
Bújtat fura bolondot,
Megvet puha faágyat!

Harkály kopog az ágon,
Reccsen, ropog a gallya,
Mókus szalad a fára,
Kúszik föl a magasba.

Éjjel zörög az asztag,
Halkan susog a kéve.
Jó lesz tavalyi nádból,
Dobjuk föl a tetőre!

Zabszem-kicsike házunk,
Döngölt agyag a padló.
Magvak olaja csordul:
Körbe forog a vak ló.

Alma kicsi kosárban,
Földön mazsola, körte.
Ősz van, arany a sárban,
Nézz csak be a tükörbe!

 


Fújdogál
/bolgár népköltés/


Fújdogál a fehér szellő.
Danaj, dana,
Fújdogál a fehér szellő,
Danaj, dana.


Fújdogál a Duna mellől,
Danaj, dana,
Fújdogál a Duna mellől,
Danaj, dana.

Fekete ló nyerít onnan,
Danaj, dana,
Fekete ló, kék a nyerge,
Danaj, dana.

A nyergében fiúgyermek,
Danaj, dana.
Fején kék a süvegecske,
Danaj, dana.

Erős legyen az a gyermek,
Danaj, dana,
erős legyen, sose gyönge,
danaj, dana.

Esztendőről esztendőre,
Danaj, dana,
Esztendőről esztendőre,
Danaj, dana.

Fordította: Nagy László

 


Hajdan rég

Hajdan rég zengte Dávid énekét,
szólott bíztatva ekképp:
Jessze törzse virulj még!

Éledj hát, virulj Áron vesszeje,
reménységünk gyökere,
próféták ígérete!

Ó, jöjj el Megváltónk Emánuel!
Ó, tégedet sóhajt ma Izrael.
Ó, Izajás szava beteljesül.
Ó, ha velünk az Úr, ki ellenünk.

Őrá vár Izraelnek gyermeke.
Reád szállt az Úr lelke.
Ő lesz Jákob öröke.

Téged hív Júda minden pásztora,
virulj Dávid városa,
csillag kél e világon!

Ó, jöjj el Megváltónk Emánuel!
Ó, tégedet sóhajt ma Izrael.
Ó, Izajás szava beteljesül.
Ó, ha velünk az Úr, ki ellenünk.

Elküldé hajdan az Úr angyalát,
így köszönté Máriát,
József szűzi mátkáját.

Áldott légy minden asszonyok előtt,
ki méhében magzat nőtt,
igaz lész az Úr előtt!

Ó, jöjj el Megváltónk Emánuel!
Ó, tégedet sóhajt ma Izrael.
Ó, Izajás szava beteljesül.
Ó, íme a Szűz fogan, s fiat szül.

 



Ősz

Alma, körte a tenyeremben,
Ringva hulló falevél.
Mézét pergetik ma a nyárnak,
Nem lesz üres a kenyér.

Tükre-fátyola a Tavasznak,
Szórja gyöngyeit az Idő,
Köd világol a vizeinken,
Porba csepeg az eső.

Őszi éjben a bizonyosság,
Sárga szőnyege falevél.
Könnye csordogál a fenyőnek,
Zsákban kuporog a Tél.

Kétkedők hava a december,
Boldogok hava január,
Ördögök sara a szekéren,
Jólesik a suba már.

 

vissza