 |
| vissza |
A L M A N A C H |
|
- Párom, párom
- Szél
- Sárga a repce virága
- Felhős
- Holló-fekete álom
- Viharos
- Vándorének
- Fakerék, faló, fakocsi
- Altató
- Hideg a tél
- Lassú ének
- Holdfényt vetettem
- Ősz
- Nyitva és zárva
- Kút vize
- Síp utca, Dob utca
Párom, párom
Párom, párom, édes párom,
holdas estét nem sajnálom,
kezem karcsú derekadon,
kényes kendő a nyakadon,
sárig kígyó szűz kebleden,
gyöngykoszorú a fejeden,
kicsiny gyűrűm az ujjadon,
fényes fátyol a hajadon.
Párom, párom, édes párom,
démonaim űzöm, vágom,
lidérceim kerülgetem,
körös-körül farkasverem,
ködszurkáló a karomon,
álombakó a nyakamon,
sűrű homály a lelkemen,
segíts, segíts Jóistenem!
Szél
Szél, hova tűntél?
Hegyeken túl rohanó víz sodrán fut a fény.
Hó, tovaomló.
Ha tavasz jő, beborít már mindent a fekete takaró.
Ég, csoda emlék.
A szivárvány havasán túl már minden csupa-csupa kék.
Nyár, tele kaptár.
Ma a réten szerelemtől zúg-döng a bogár.
Sárga a repce virága
Zöldell a fű körülötte,
Ő a király a határba’,
Szél uradalma fölötte.
Hajnika duzzog a réten,
Csókokat oszt a Királynak,
Zöldül a béka kezében,
Ugrana már a Világnak.
Este bogárka világít,
Látsz millió pici szentet,
Kéreg alá fut a cincér,
Mind oda vész, aki törtet.
Úszik a csillag az égen,
Lángol a csóva mögötte,
Üstökösök hada fénylik,
Bú s nevetés a szülötte.
Felhős
India úszik az égen.
Kuba holdbeli táj.
Ha a szél foga csattog,
Hova futhat a nyáj?
Égi mezőkön a bárány,
Szelek farkasa űz.
Kavarog a köd a pusztán,
Duruzsolgat a tűz.
Jaj, takaróm tova foszlik,
Becsapós ma az ég.
Hova úsznak a kazlak,
hova tűnik a kép?
Mandula ízű az ajkad,
Keserű ma a szám.
Szemed kék-kova-csillag.
Lila füst a ruhád.
Holló-fekete álom
Holló-fekete álom,
Fújtat, szuszog a vasló.
Éjjel kereke sincsen,
Csillog, arany a patkó.
Kormos fekete szénnel
Gyomra telibe tömve.
Hatvan karika fordul,
Gördül Badacsonyőrsre.
Hatvan kicsike ablak,
Csillag szalad az éghez,
Szikrát kavar a Napnak,
Szürkét kever a kékhez.
Ködben fekete erdő,
Elrejt, csoda, ha láttat.
Bújtat fura bolondot,
Megvet puha faágyat!
Áron, kicsike párom,
Vessző, venyige, tüske.
Fussunk hamar a házba,
Bújj már be a cipőbe!
Nyergelj, topog a pejló,
Prüszköl a csatasorban,
Hatvan lovasa vágtat,
Felhőt kavar a porban!
Harkály kopog az ágon,
Reccsen, ropog a gallya,
Mókus szalad a fára,
Kúszik föl a magasba.
Éjjel zörög az asztag,
halkan susog a kéve.
Jó lesz tavalyi nádból,
Dobjuk föl a tetőre!
Zabszem-kicsike házunk,
Döngölt agyag a padló.
Magvak olaja csordul:
Körbe forog a vak ló.
Alma kicsi kosárban,
Földön mazsola, körte.
Ősz van, arany a sárban,
Nézz csak be a tükörbe!
Viharos
(Az) ördög veri-veri párját éppen
cseng az erdő, döng az ég.
Csúf boszorkák ágya reccsen,
Szakadozik a vidék.
Szemmel ver a banya, lánya bódít,
Ócska patkó, dongaláb.
(Az) ördög fia veri sátrát éjjel,
Tekeredik a világ.
Zúg a vízimalom éjjel-nappal,
Bába ordít: záptojás!
Tyúkját hessegeti dirrel-dúrral,
Szétrepül a farakás.
Baktat hazafele csámpás krampusz,
Észveszejtő bonviván.
A ménkűt szedegeti, fényes nappal,
Rogyadozik a kosár.
Vándorének
Mikor Csíkból elindultam,
Csillagokkal takaróztam,
Zaboláztam a villámot,
Abból fontam a korbácsot.
Napot fényes homlokomra,
Görbe holdat kalapomra!
Se szamaram, se kenyerem,
Göncöl csillag a szekerem.
Csengettyűim mind felfűzve,
Kösöntyűim ágra tűzve.
A gongjaim libasorban.
Dobot verek haragomban.
Út porából köpönyegem,
Bú és bánat a süvegem,
Könnyeim dolmányom gombja,
Fájdalommal van felvarrva.
Bujdosónak örök baja,
Se szekere, se szamara,
Kerek világ a hazája,
Keserűség a babája.
Elvándorlók, útonlévők,
Lelketekben tarka felhők,
Kössetek ki még időben,
Égi- földi kikötőben!
Fakerék, faló, fakocsi
Vegyél nekem fakereket,
Repítsük el szekeremet,
Fogjunk elé falovakat,
Lehagyjuk az agarakat!
Gurul-gurul a fakocsi,
Fenn a bakon Rumi Laci.
Kerülgeti a nyavalya,
Mégis mindig kutyabaja.
Talán Benő buta gyerek,
Itatja az egereket,
Farag nekik fakalapot,
Somfa ágból sétabotot.
Galamb tipeg, gyere velem!
Rigó piheg tenyeremen,
Kutyám pörög; faguriga,
Fényes úton csiga-biga.
Kilenc forint a vagyonom,
Akármikor neked adom,
Vegyünk nyulat, egereket,
Ugri-bugri verebeket!
Pattogatott kukorica,
Irul-pirul a Katica,
Libám, ludam gyere elő,
Jaj, de sötét a temető.
Altató
Zümmög odakünn a légy.
Ágyban a kicsi manók,
Holnap édes tejet végy!
Forró nyáron a padlás,
Álmos feketerigó,
Pislog a kicsi Balázs,
Most fut haza a csikó.
Csíjja-csíjja babukám,
Így ringattál az éjben,
Csíjja-csíjja babukám.
Egy Andersen mesében.
Csíjja-csíjja babukám,
így ringattál az éjben,
Csíjja-csíjja babukám,
Rég volt már, nagyon régen.
Hideg a tél
Hideg a tél nagyapó?
Elkéne két takaró!
Odaadom a subám,
Kikaparom a pipám.
Hideg a víz, fúj a szél,
Csobog a kút, ha zenél.
Szürkül az ég, a határ,
Gyere kicsim, gyere már!
Bólogató Pomogács,
Settenkedik a Bakáts,
Távolodó a Laci,
Lopakodik a maci.
Meleg a ház, hívogat,
Ha vihar jő, s riogat.
Derül az ég Keleten,
Bár hályog ül szemeden.
Lassú ének
Álom szép a hó
a csöndes leveleken.
Álom szép a táj.
Így se, úgy se jó,
a tél már küszöbömön -
így se, úgy se már.
Távozót köszönt,
harang szól hegyek alól.
Költöző madár.
Hol talál a szél,
ha majd a föld betakar?
Zümmögő bogár.
Háború! az Ég
Tüzel ránk nyilaival.
Hóra pernye száll.
Hívd az Úr segít,
kapunkon csoda-jele!
Útra kelt a nyáj.
Holdfényt vetettem
Holdfényt vetettem,
nincs aratásom,
ködöt sütöttem,
nincsen kalácsom,
falnak beszéltem,
nincsen barátom,
felhőt szerettem,
nincs hites-párom.
Weöres Sándor: Rongyszőnyeg (65)
Ősz
Alma, körte a tenyeremben,
Ringva hulló falevél.
Mézét pergetik ma a nyárnak,
Nem lesz üres a kenyér.
Tükre-fátyola a Tavasznak,
Szórja gyöngyeit az Idő,
Köd világol a vizeinken,
Porba csepeg az eső.
Őszi éjben a bizonyosság,
Sárga szőnyege falevél.
Könnye csordogál a fenyőnek,
Zsákban kuporog a Tél.
Kétkedők hava a december,
Boldogok hava január,
Ördögök sara a szekéren,
Jólesik a suba már.
Nyitva és zárva
Nyitva és zárva,
Kinn a határba’.
Két út előttem,
Honnan is jöttem?
A keskeny, a széles,
A sós, vagy az édes,
Rézsút, vagy körbe,
Égbe, vagy földre?
Kút vize
Kút vize tompán csillan,
Rezdül a szín.
Százmillió éves kő csobban,
Enyhül a kín.
Zöld fagerendán csipke,
Perceg a szú.
Barna dió földben korhad már,
Néma tanú.
Mályva a szád hajnalban,
Mandula íz.
Éj-feketén roskad rám tükre,
Hallgat a víz.
Újra szivárog a méreg,
Balga idő!
Nincs ma igazság,
Lándzsás szíved mossa eső.
Síp utca, Dob utca
(avagy miért sós a Fekete-tenger)
Síp ucca, Dob ucca,
Ott lakik a Julcsa,
Sírdogál magában,
Elveszett a kulcsa.
Patakzik a könnye,
Csordogál a földre,
Onnan a Dunába,
Fekete-tengerbe.
Ha megütné a dobját,
Megfújná a sípját,
Csak jönne Mordeháj,
Kinyitná ajtaját.
Nem hullna a könnye,
Nem folyna a földre,
Se a nagy Dunába....
be.
