Ákombákom Makám módra - Csibi Márti

Karikás szemű nyúl és ma született aligátor-kölyök, csiga-biga és szamócát gyűjtő kabóca, bálba induló béka, vakond és medve, valamint az ő barátaik vonultak fel sorra a Makám együttes gyerekkoncertjén, az Ákombákom előadáson Gyergyószentmiklóson, több száz kisiskolást késztetve táncolásra, bulizásra, véget nem érő tapsra.


A Makám zenéje megbolydította a méhkast: a gyerekek nagyon jól szórakoztak


 


A koncerten többnyire állatokról szóló dalok szerepeltek, fülbemászó, kicsit gyermekdalos, kicsit népies, de mégis sajátos dallamokkal, telis-tele érdekes szójátékkal, hókuszpókusszal, egyszóval eredeti gyermeknyelven, nagyon érdekesen és szépen előadva.


 


A színpadra lépő hét zenész, Hornai Zóra és Korzenszky Klára énekesek, Horváth Olga hegedűs, Eredics Dávid, a fúvós hangszerek bűvölője, Boros Attila basszusgitáros, Keönch László dobos és Krulik Zoltán, a zenekar vezetője, a koncert mesélője, úgy játszanak a hangszereiken, hogy azonnal a szemünk elé kerülnek az állatocskák, akikkel a dallam ismerkedik. A magyar nyelv ritmusa lüktet a mondókáknak is beillő dalocskákban, ötvözve a magyar népdal sajátosságait balkáni, indiai, afrikai folklórelemekkel.


Első alkalom, hogy a székelyföldi közönség több helyszínen is megismerkedhet az immár negyedszázados Makám együttessel. A nyitóelőadás után ma este Csíkszeredában felnőtt előadással, a 25 éves jubileumi koncerttel, ezt követően, szombaton és vasárnap Kézdivásárhelyen (gyerekelőadással) és Sepsiszentgyörgyön (délelőtt gyerek-, délután felnőtt előadással) lép fel a Makám.

vissza