Mennyei szép hajnal - advent a Makámmal MNO- Bucsy Levente

 Túl két évtizeden és 12 albumon egy-egy zenekar életében is adódnak alkalmak, amikor kicsit megállhat, és tán áthatóbban – a legtöbb művészeti stílus esetében ezt hétköznapokon „átütőbbnek" hívják – szólhat közönségéhez, mint máskor. Ilyen alkalom december 5-dike a hazai világzene-paletta egyik kiemelkedő színe, a Makám együttes számára is: Budapesten a Ferenciek terén, majd egy nappal később a pécsi bazilikában ad koncertet.


 


A legkülönfélébb ősi forrásokból, népi hangzásvilágokból merítő zenekar a húros-pengetős és ütőhangszerek világát a hétköznapi gondokat-bánatokat feledtető módon ötvözi szaxofonnal, és a legelső hangszerrel, az énekhanggal.


 


 Mint arról Krulik Zoltán, az együttes alapítója lapunknak beszélt, 2001-ben rögzítették 9 colinda című albumukat, ez alkotja az adventi koncertek gerincét. A koncerteken tehát a magyar népzene archaikus formáit és a dalt segítségül hívva idézik az adventet és a közelgő karácsonyt, a gyermekét váró Mária énekeit, a betlehemi gyermekgyilkosság elől Egyiptomba menekülő szent család hányattatásait, a pásztorok és a három királyok hódolatát, és a várva várt ünnepet, a családi otthont, az együttlét örömét. A colinda Lengyelországban és a Balkánon illetve tőlünk keletre ismert fogalma tulajdonképpen megegyezik a magyar földön ismert betlehemezéssel. A colindákról elkeresztelt korong nyitó dala adja a két helyszínen is megrendezendő koncert címét: „Mennyei szép hajnal". A Krulik Zoltán alkotta zenei anyaggal a Makám együttes már számos hazai szakrális és koncerthelyen bemutatkozott hazánkban és az ország határain kívül is, Budapest mellett Pécsett, Kaposvárott, Piliscsabán, külhonban pedig Krakkóban valamint Prágában.


 

vissza