vissza

A L M A N A C H
A lemez verseinek szerzője: Krulik Zoltán

 


  1. Párom, párom
  2. Szél
  3. Sárga a repce virága
  4. Felhős
  5. Holló-fekete álom
  6. Viharos
  7. Vándorének
  8. Fakerék, faló, fakocsi
  9. Altató
  10. Hideg a tél
  11. Lassú ének
  12. Holdfényt vetettem
  13. Ősz
  14. Nyitva és zárva
  15. Kút vize
  16. Síp utca, Dob utca

Párom, párom


Párom, párom, édes párom,
holdas estét nem sajnálom,

kezem karcsú derekadon,
kényes kendő a nyakadon,

sárig kígyó szűz kebleden,
gyöngykoszorú a fejeden,

kicsiny gyűrűm az ujjadon,
fényes fátyol a hajadon.

Párom, párom, édes párom,
démonaim űzöm, vágom,

lidérceim kerülgetem,
körös-körül farkasverem,

ködszurkáló a karomon,
álombakó a nyakamon,

sűrű homály a lelkemen,
segíts, segíts Jóistenem!
 



Szél


Szél, hova tűntél?
Hegyeken túl rohanó víz sodrán fut a fény.

Hó, tovaomló.
Ha tavasz jő, beborít már mindent a fekete takaró.

Ég, csoda emlék.
A szivárvány havasán túl már minden csupa-csupa kék.

Nyár, tele kaptár.
Ma a réten szerelemtől zúg-döng a bogár.

 

Sárga a repce virága

Zöldell a fű körülötte,
Ő a király a határba’,
Szél uradalma fölötte.

Hajnika duzzog a réten,
Csókokat oszt a Királynak,
Zöldül a béka kezében,
Ugrana már a Világnak.

Este bogárka világít,
Látsz millió pici szentet,
Kéreg alá fut a cincér,
Mind oda vész, aki törtet.

Úszik a csillag az égen,
Lángol a csóva mögötte,
Üstökösök hada fénylik,
Bú s nevetés a szülötte.

 


Felhős


India úszik az égen.
Kuba holdbeli táj.
Ha a szél foga csattog,
Hova futhat a nyáj?

Égi mezőkön a bárány,
Szelek farkasa űz.
Kavarog a köd a pusztán,
Duruzsolgat a tűz.

Jaj, takaróm tova foszlik,
Becsapós ma az ég.
Hova úsznak a kazlak,
hova tűnik a kép?

Mandula ízű az ajkad,
Keserű ma a szám.
Szemed kék-kova-csillag.
Lila füst a ruhád.
 


Holló-fekete álom


Holló-fekete álom,
Fújtat, szuszog a vasló.
Éjjel kereke sincsen,
Csillog, arany a patkó.

Kormos fekete szénnel
Gyomra telibe tömve.
Hatvan karika fordul,
Gördül Badacsonyőrsre.

Hatvan kicsike ablak,
Csillag szalad az éghez,
Szikrát kavar a Napnak,
Szürkét kever a kékhez.

Ködben fekete erdő,
Elrejt, csoda, ha láttat.
Bújtat fura bolondot,
Megvet puha faágyat!

Áron, kicsike párom,
Vessző, venyige, tüske.
Fussunk hamar a házba,
Bújj már be a cipőbe!

Nyergelj, topog a pejló,
Prüszköl a csatasorban,
Hatvan lovasa vágtat,
Felhőt kavar a porban!

Harkály kopog az ágon,
Reccsen, ropog a gallya,
Mókus szalad a fára,
Kúszik föl a magasba.

Éjjel zörög az asztag,
halkan susog a kéve.
Jó lesz tavalyi nádból,
Dobjuk föl a tetőre!

Zabszem-kicsike házunk,
Döngölt agyag a padló.
Magvak olaja csordul:
Körbe forog a vak ló.

Alma kicsi kosárban,
Földön mazsola, körte.
Ősz van, arany a sárban,
Nézz csak be a tükörbe!



Viharos


(Az) ördög veri-veri párját éppen
cseng az erdő, döng az ég.
Csúf boszorkák ágya reccsen,
Szakadozik a vidék.

Szemmel ver a banya, lánya bódít,
Ócska patkó, dongaláb.
(Az) ördög fia veri sátrát éjjel,
Tekeredik a világ.

Zúg a vízimalom éjjel-nappal,
Bába ordít: záptojás!
Tyúkját hessegeti dirrel-dúrral,
Szétrepül a farakás.

Baktat hazafele csámpás krampusz,
Észveszejtő bonviván.
A ménkűt szedegeti, fényes nappal,
Rogyadozik a kosár.

 



Vándorének


Mikor Csíkból elindultam,
Csillagokkal takaróztam,
Zaboláztam a villámot,
Abból fontam a korbácsot.

Napot fényes homlokomra,
Görbe holdat kalapomra!
Se szamaram, se kenyerem,
Göncöl csillag a szekerem.

Csengettyűim mind felfűzve,
Kösöntyűim ágra tűzve.
A gongjaim libasorban.
Dobot verek haragomban.

Út porából köpönyegem,
Bú és bánat a süvegem,
Könnyeim dolmányom gombja,
Fájdalommal van felvarrva.

Bujdosónak örök baja,
Se szekere, se szamara,
Kerek világ a hazája,
Keserűség a babája.

Elvándorlók, útonlévők,
Lelketekben tarka felhők,
Kössetek ki még időben,
Égi- földi kikötőben!



Fakerék, faló, fakocsi

Vegyél nekem fakereket,
Repítsük el szekeremet,
Fogjunk elé falovakat,
Lehagyjuk az agarakat!

Gurul-gurul a fakocsi,
Fenn a bakon Rumi Laci.
Kerülgeti a nyavalya,
Mégis mindig kutyabaja.

Talán Benő buta gyerek,
Itatja az egereket,
Farag nekik fakalapot,
Somfa ágból sétabotot.

Galamb tipeg, gyere velem!
Rigó piheg tenyeremen,
Kutyám pörög; faguriga,
Fényes úton csiga-biga.

Kilenc forint a vagyonom,
Akármikor neked adom,
Vegyünk nyulat, egereket,
Ugri-bugri verebeket!

Pattogatott kukorica,
Irul-pirul a Katica,
Libám, ludam gyere elő,
Jaj, de sötét a temető.

 


Altató


Zümmög odakünn a légy.
Ágyban a kicsi manók,
Holnap édes tejet végy!

Forró nyáron a padlás,
Álmos feketerigó,
Pislog a kicsi Balázs,
Most fut haza a csikó.

Csíjja-csíjja babukám,
Így ringattál az éjben,
Csíjja-csíjja babukám.
Egy Andersen mesében.

Csíjja-csíjja babukám,
így ringattál az éjben,
Csíjja-csíjja babukám,
Rég volt már, nagyon régen.
 



Hideg a tél

Hideg a tél nagyapó?
Elkéne két takaró!
Odaadom a subám,
Kikaparom a pipám.

Hideg a víz, fúj a szél,
Csobog a kút, ha zenél.
Szürkül az ég, a határ,
Gyere kicsim, gyere már!

Bólogató Pomogács,
Settenkedik a Bakáts,
Távolodó a Laci,
Lopakodik a maci.

Meleg a ház, hívogat,
Ha vihar jő, s riogat.
Derül az ég Keleten,
Bár hályog ül szemeden.
 



Lassú ének

Álom szép a hó
a csöndes leveleken.
Álom szép a táj.

Így se, úgy se jó,
a tél már küszöbömön -
így se, úgy se már.

Távozót köszönt,
harang szól hegyek alól.
Költöző madár.

Hol talál a szél,
ha majd a föld betakar?
Zümmögő bogár.

Háború! az Ég
Tüzel ránk nyilaival.
Hóra pernye száll.

Hívd az Úr segít,
kapunkon csoda-jele!
Útra kelt a nyáj.
 



Holdfényt vetettem

Holdfényt vetettem,
nincs aratásom,
ködöt sütöttem,
nincsen kalácsom,

falnak beszéltem,
nincsen barátom,
felhőt szerettem,
nincs hites-párom.

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg (65)
 



Ősz


Alma, körte a tenyeremben,
Ringva hulló falevél.
Mézét pergetik ma a nyárnak,
Nem lesz üres a kenyér.

Tükre-fátyola a Tavasznak,
Szórja gyöngyeit az Idő,
Köd világol a vizeinken,
Porba csepeg az eső.

Őszi éjben a bizonyosság,
Sárga szőnyege falevél.
Könnye csordogál a fenyőnek,
Zsákban kuporog a Tél.

Kétkedők hava a december,
Boldogok hava január,
Ördögök sara a szekéren,
Jólesik a suba már.

 


Nyitva és zárva

Nyitva és zárva,
Kinn a határba’.
Két út előttem,
Honnan is jöttem?

A keskeny, a széles,
A sós, vagy az édes,
Rézsút, vagy körbe,
Égbe, vagy földre?
 



Kút vize


Kút vize tompán csillan,
Rezdül a szín.

Százmillió éves kő csobban,
Enyhül a kín.

Zöld fagerendán csipke,
Perceg a szú.

Barna dió földben korhad már,
Néma tanú.

Mályva a szád hajnalban,
Mandula íz.

Éj-feketén roskad rám tükre,
Hallgat a víz.

Újra szivárog a méreg,
Balga idő!

Nincs ma igazság,
Lándzsás szíved mossa eső.
 



Síp utca, Dob utca
(avagy miért sós a Fekete-tenger)


Síp ucca, Dob ucca,
Ott lakik a Julcsa,
Sírdogál magában,
Elveszett a kulcsa.

Patakzik a könnye,
Csordogál a földre,
Onnan a Dunába,
Fekete-tengerbe.

Ha megütné a dobját,
Megfújná a sípját,
Csak jönne Mordeháj,
Kinyitná ajtaját.

Nem hullna a könnye,
Nem folyna a földre,
Se a nagy Dunába....
be.