vissza

Szindbád

Sírdogál a kicsi Mózes,
nincs egészen még egy éves.
Fáraónak titkos terve az volt,
hogy őt elveszejtse mindenáron.
la - la - la - la

Akkor az ő édesanyja,
papiruszkosárba rakta,
kibélelte, betakarta,
ringatózó vízbe rakta
a kis Mózest.

Nád közé rakta, megbabusgatta,
elmondott rá minden áldást,
mikor betakarta.

Ringatózik a folyóban,
már a Nap is lebukóban,
minden veszély elkerüli,
még a krokodil sem lesi
a Nílusban.

Nád közé rakta, megbabusgatta,
elmondott rá minden áldást,
mikor betakarta.

Arra járt a király lánya,
a nád között megtalálta,
föl is kapta, babusgatta,
az anyjának visszaadta
a kis Mózest.

Nád közé rakta, megbabusgatta,
elmondott rá minden áldást,
mikor betakarta.

Néma a néma halfiú,
párja a szöszke is halk szavú,
mégis egyik sem szomorú.
Kicsi lány, melyiket kéred?

Délnek szállnak a vadludak,
anyjukhoz bújnak a kisnyulak,
szúnyog csípi az arcomat,
a kezem kezedhez téved.

Úsznak az égen a fellegek,
holnapra én is már nagy leszek,
számolom egyre a perceket,
a szívem kalapál érted.

Puha ködsuba, fut a tétova szekerem.
Idehallik a kopogása a köveken.
Kucorognak a kicsi lányok a kocsimon.
Monoton dalom neked írom a homokon.

Hova fut ma a sima vízen a vízipók?
Csicseregnek a kicsi ágakon a rigók.
Keseregnek a pocsolyában a verebek.
Pityeregnek a kamarában az egerek.

Dideregnek a kicsi széken a nagyanyók.
Hunyorognak a pipafüstben a nagyivók.
Riogathat a fatoronyban a denevér.
Libasültemet elemelte az Elemér,

Kavarognak a puha szélben a levelek.
Tekeregnek a falu szélen a gyerekek.
Toporognak a tereken fura fogatok.
Dudorásznak a Vakegérben a kocsisok.

Indul a gőzös, fújtat a mozdony, édes dióval tele a puttony.
Sípol a ka lauz, zakatol a gép, prüszköl a paripa, nyikorog a fék.

Szállunk, repülünk balatoni szélbe',
mérges a vasutas, kormos a képe.
Szállunk, repülünk, balatoni égbolt,
sár kányrepülő, nem is olyan rég volt.

Látom az ablakon, mennyi vitorlás, Keneséről integet a letenyei portás.
Kinézek az ablakon a kicsi alagútban, dörzsölöm a szemeim, már megint elaludtam.

Szállunk, repülünk balatoni szélbe',
mérges a vasutas, kormos a képe.
Szállunk, repülünk, balatoni égbolt,
sár kányrepülő, nem is olyan rég volt.

Szikrázik éjjel a fekete égbolt, lomb mögül nagyokat hunyorog a félhold.
Szállunk, repülünk a tihanyi révnél, ottmaradt a kalapom a kenesei péknél.

Szállunk, repülünk balatoni szélbe',
mérges a vasutas, kormos a képe.
Szállunk, repülünk, balatoni égbolt,
sár kányrepülő, nem is olyan rég volt.

Betlehembe kéne menni,
a kis Jézust dédelgetni,
híresztelni fűnek-fának:
új királya a Világnak!

Én az éjjel nem aludtam,
pásztorokkal kutyagoltam,
jobbra léptem, balra léptem,
lángos csillag járt felettem.

Kicsi bárányt a csobánok,
mirhát, tömjént a királyok,
én is vinnék neki bélest,
vacsorára mákos rétest.

Jó tavaszi szélben távoli legelő,
kinn a sötétben illatos a fenyő,
lemegyek a tóra, bár már hűvös van,
kelepel a gólya fenn a magasban.

Túl a hegyeken gurul a Nap már,
súgja a szellő is. mindenki rám vár,
bedobok egy kavicsot a sima vízbe,
ugranak a békák a gólya örömére.

Készül a vacsora, már mindenki éhes,
lessük a láboskát, van-e benne rétes,
jó békacomb jut a gólyafiaknak,
fenntről a csillagok ránk hunyorognak.

Lehúnyom a szemeim, vár a mennyország,
kulcsolom a kezeim, imádkozom hozzád,
ki ott fenn valahol a hetedik égbe',
nekünk a Kánaánt már rég megígérte.

És ha holnap is eljön a hajnal,
lemegyek a tóra, elviszlek magammal,
kicsi-kicsi szemeid most húnyd be, nagyon kérlek,
ha eljő az álom, itt maradok véled.

Kicsi-kicsi szemeid húnyd be, nagyon kérlek,
ha nem jő az álom, mesét mondok néked.

A román kolinda az a szép dalocska,
ha a vén karácsony hava hull hajadra.

Polyáknak a polka, ruszinnak borocska,
muszkának a kedve, ha elég a vodka.

A svábnak a valcer, soha ne felejtsd el,
a rácnak a kóló, bolgárul a hóró.

Hetedik a tangó, nem elég a bankó,
jön a szép Milonga, ne legyél fajankó!

Ha a tót keringő mindent elfelejtő,
a sokác mihaszna, ki párját ríkatja.

Ha zsidó a hóra, szombaton a Tóra,
fogyogat purimkor a szatmári szilva.

A csángók a táncot, járják a viháncot,
ha volna ma kedved, kerekítsd a láncot!

A cigány úgy húzta, elszakadt a húrja,
ördöngös a kedve, csillag a szemébe.

Ez volt a Fonóban, az Utolsó óra,
égi áldás szálljon minden muzsikusra!

Elszökött a kisteknőcöm három éve már,
összevissza keresgéltük, nagy itt a határ.
Megtaláltam, egy kő alatt didergett szegény,
mégis akkora lett, mint egy jó túrós lepény.

Szöcskét evett, esőt ivott néha őkegyelme,
mégis bizony vígan lakott kinn a hideg kertbe'.
Hazavittük, melengettük, szárított bolhával tömtük,
becézgettük: breki, breki, mégis az a kert kell neki!

Volt egyszer egy ember,
Szakálla volt kender,
A bajusza drótból,
a haja darócból,
szeme, szája, orra, füle, keze, lába
eredeti kócból.

A fején egy lábos,
zörgeti a táltos,
ha nagy szelek járnak,
kezei kaszálnak,
s ha varjak ülnek a vállára,
előbb-utóbb mindig odébbállnak.

A kabátja rongyos,
a gatyája foltos,
nyikorog a szélben,
s mért van mindig ébren?
Mitől olyan magabiztos,
talán bizony kormánybiztos?
Én már nem is értem.

Fényes selyembe van a lány tekerve,
nincs semmi dolga topolyán forogna

Hogyha kifordul, a Milán gorombul,
állnál elébe, csoda fény szemébe.

Zúgó malomba' forog ám a szoknya,
őrlik a búzát forró halomba.

Abból a rétes, de finom, de édes,
kérlek, fogadd el, ne legyél ma kényes!

Három cseresznye van a lány kezébe'
egyet sem adna csak a fűz bokorba',

ott sem magától, a fiú szavától,
bújna karomba, forog ám a szoknya.

Mátyus, Mátyus, hova mégy, hova mégy,
nálunk nincs még a vidék oda még.
Itt még élhetsz szabadon, szabadon,
irhás, bundás vadakon, konokon.

Itt csak csordás pásztorok, pásztorok,
meg hétpróbás vándorok, vándorok.
Éj-Nap s Hold szénégetők, égetők,
álmos ködben legelők, legelők.

Mátyus, Mátyus hova mész, hova mész,
mert már minden odavész, odavész.
Húzd fejedbe kalapod, kalapod,
döntsd el végre: ki vagyok, mi vagyok!

Mátyus, Mátyus, gyer ide, gyer ide,
még ha mondom ízibe, ízibe,
bújjunk már el valahol, valahol,
édes tejről álmodol, álmodol.

Ismertem egy Panyigát,
szerette a pálinkát,

ha hat hordót ivott ki,
az sem volt elég neki.

Ha fújta a tilinkót,
megbotlott a drótostót,

ha szólalt a dudája,
ördögök ropták rája.

Ha azt mondta: ukmukfukk,
csattogtak a sarkantyúk

Szemöldöke összenőtt,
boszorkánynak tartják őt.

És amikor temették, hét püspök sem volt elég,
három pópa, meg a Bandi, Ungvárról a csodarabbi,
a szatmári vajákosok, Ulán Bátorból táltosok.
Az utolsó kívánsága: zúgjon a harang Rómába',
sirassa el őt a pápa, a dalai láma, meg a jó moszkvai pátriárka!

Túl a jávai tengeren,
túl az Óperencián,
túl a kínai Nagy Falon,
túl a sok szögű Bermudán.

Nem tudom még, merre vagy,
hol lakik az a furcsa lány.
Elmegyek, megkérdezem,
itt bújik, aki tudja tán?

Vár az Ég és vár a Nap,
tárva sokszínű ablakok,
tejbe'-vajba' az ördögök,
lángost sütnek az angyalok.

Messze-messze a Végeken,
vár a tíz kicsi indián,
fára mászna a mókusom,
fánkot sütne a nagymamám.

Vár a szél és vár a hó,
"szája tátva" az emberek,
mindig csukva a nagykapuk,
pára-ködben a tengerek.

Árva Szindbád a tengerész,
hol bolyong, vajon merre jár,
túl a zsolnai dombokon,
Berhidán vagy Bonchidán?

Nem tudom még, merre vagy,
hol talál ma a holdvilág.
Égbe szálltak az angyalok,
s földre hulltak a trombiták.

Tá tia tá,
bújj a víz alá!
Ott lakik az aranyhalam,
ezüst-pontyom, a keszegem,
köszönj be hozzá!

Arra járt a Sipeki,
horgászbotja volt neki,
bedobta a horgot,
kifogta pontyot,
abból főztünk ma vacsorát,
ő mondja a tósztot.

Tá tia tá,
bújj a víz alá!
Ott lakik az aranyhalam,
a keszegem, köszönj be hozzá!

Arra jött a Tót,
hozott egy hálót,
kifogta az aranyhalam,
abból főzünk ma vacsorát,
ő mondja a szentenciát.

Tá tia tá,
bújj a víz alá!
ott lakik a kis keszegem,
köszönj be hozzá ...

Futva jött a Bónis,
szemtelen kis kódis,
elkapta a keszegem,
ebből lett már elegem,
nem főzünk ma halvacsorát,
nem akarok litániát!

Tá tia tá,
bújj a víz alá!
Ott lakott az aranyhalam,
ezüstpontyom, a keszegem .

Szúrós a vadgesztenye burka,
ha széttöröd, kipörög a magva,
ha elásod a fekete földbe,
kicsi ág hajt jövőre belőle.

Szúrós a vadgesztenye burka,
megtalálta a kicsike Gyurka,
véres lett a kicsi keze tőle,
mégis beledugta a gödörbe.

Szúrós a vadgesztenye háza,
ma nyílik ligeti jégpálya,
felhúzom a fényes korcsolyámat,
megkeresem még ma a Gyurkámat.

Ha erre jön a fekete orkán,
felszippant a tölcséres nagy torkán,
zsebedbe teszek egy jó nagy téglát,
így menjél el keresni a Gyurkát.

Étlen- szomjan bekopog a vándor,
sebbel-lobbal beszökik a szél.
Gyertek hozzám hívogat a pásztor,
édes tejjel megitatlak én.

Ímmel-ámmal beteszi a lábát,
vaskályhában mocorog a szén,
mondj el mindent Keseregi vándor,
jóban-rosszban veled vagyok én.

Dirrel-durral riogat a mennykő,
éles füttyel hívogat a szél.
Jó lesz nálad mesebeli pásztor,
nincs már fánkon tavalyi levél.

Merre is van Zengővárkony, dehó reme róma,
attól függ, hogy honnan nézzük, bújj be a kunyhóba!

A pokoltól fölfelé van, mondták itt a bótba',
a mennyektől lefele van, kelepel a gólya.

Ha az Antarktisztól nézzük, csak Észak egét igézzük,
ha Grönlandból kereskedünk, Dél-Keletre vessük szemünk.

Ha a hazánk most Uruguay, Keletről támad a tatár,
de ha éppen Mongólia, Nyugatra visz a Nap útja.

refrén

Akármilyen messze is van, a szívemhez jó közel van.
Ott lakik egy kis kunyhóban, a nagymamám nagy pokrócban.
Ha arra jársz nyitott szemmel, megtalálhatsz minket egyszer.
Ha arra jársz, ne légy fáradt, keresd meg a nagymamámat!